Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Címlap

Köszöntjük településünk weboldalán

Sajtóközlemény - Idősek a közlekedésben

A sajtóközlemény megtekintéséhez kattintson erre a hivatkozásra >>

 

Határozat a megválasztható önkormányzati képviselők számának megállapítására

Határozat a megválasztható önkormányzati képviselők számának megállapítására >>

 

Zsuzsanna napi bál

Évek óta eredményesen működik a településen az „Őszi csalogató Néptáncegyüttes” . A népes csoport tagjai idősek és fiatalok egyaránt. Általuk kerül minden évben megrendezésre az immár hagyományossá váló „Zsuzsa bál”. A csoport tagjai korábban is mindig nagy odaadással  és színvonalas műsorral készültek a bál megrendezésére, de ebben az évben még jobban igyekeztek a műsor összeállításában, mert jeles alkalom volt ez számukra.

A „Magyarhomorog Fejlődésért Alapítvány” nagy örömet szerzett a táncosoknak. Az alapítvány pályázott és a benyújtott pályázat nyert így a táncosok szép új viseletben állhattak színpadra. A rendezvényt az „Őszi csalogató néptánccsoport vezetője Tóth Zsuzsanna nyitotta meg és mondott köszönetet a ruhákért a Magyarhomorog Fejlődéséért Alapítvány Kuratóriumának és Barabás Károlyné polgármester asszonynak. Ezt követte a táncosok fellépése és egy rövid, de nagyon szórakoztató történet előadása. Mindezek után kezdődött a hajnalig tartó bál, ami minden szórakozni vágyó örömére nagyon jól sikeredett. Ezúton is köszönjük a táncosoknak a rendezvény lebonyolítását, kívánunk nekik további sok sikert az elkövetkezendőkben.

Módosítás: (2014. február 19. szerda, 10:32)

Bővebben...

 

Lakossági felhívás

Lakossági felhívás

 

Év eleji fontos teendő!

Év eleji fontos teendő!

Kattintson a képre a nagyobb méretben való megtekintéshez!

 
Szavazások
Tetszik Önnek a település új honlapja?
 

A rák ellen, az emberért, a holnapért!

Hirdetések
Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
Hitel ügyintézés
Túl magas a havi törlesztőrészelet? Pénzre van szüksége? Váltsa ki meglévő magas kamatozású hitelét!
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok
SalgotarjanAllas.hu
PapaAllas.hu
OzdAllas.hu
SiofokAllas.hu
IzesBorokHaza.hu
GyulaAllas.hu
GyongyosAllas.hu
BajaAllas.hu
KaposvarAllas.hu
SzekszardAllas.hu
EsztergomAllas.hu
bonyhadallas.hu
lajosmizseallas.hu
GodolloAllas.hu
mosonmagyarovarallas.hu
Hírlevél szoftver
kupon
tataallas.hu
torokbalintallas.hu
Google PageRank