A falut a XIII. század első harmadában már lakták, a Váradi Regestrum említi elsőnek 1214-ben, hogy ebben az időben egy homorogi ember is állott a forróvíz- és tűzesvas-próbával ítélő törvényszék előtt. A török veszedelem azonban elűzte az itt lakókat, sokáig pusztán állott a területe, amelyet ez idő alatt a Komádiak használtak. A települést 1729-ben „ülték” meg másodszor református magyarok. A később betelepülő, kis lélekszámú román lakosság fokozatosan asszimilálódott.
Magyarhomorog, mint település a XVIII. és a XIX. század fordulóján két részből állt. Az első rész a település magja, a templom, illetve az ősi templomhely szomszédságában elterült tulajdonképpeni falu: Magyarhomorog. Ettől a területtől délre alakult ki a XVIII. század legvégére az Oláh utca, azaz az Oláhfalu, a maga első, kis ortodox fatemplomocskájával. Ehhez a kétrészes települési egységhez csak 1940-es évek végén és az ’50-es évek elején járult az úgynevezett Újtelep, a maga egységesen 300 négyszögöles telkeivel és akkor épített, jobbára négyzetes alaprajzú, sátortetős házaival. Mára a három településrész már teljesen összeépült. Az Oláhfalu pedig már az összeépülést megelőzően, a század húszas éveire megszűnt önálló településrész lenni, teljes egészében a történeti Magyarhomorog része lett. Ennek az eredeti településbe való beolvadásának szép, beszédes kifejezése volt az, hogy 1928-ban az ortodox templomocskát lebontották. Az Oláh utca és a falu más részének házai között semmiféle különbség nem volt, s ma sincsen.
Egy legenda a faluról, a falu nevének eredetéről:
A falu története egészen a török hódoltság előtti időkbe nyúlik vissza, amikor telepesek érkeztek erre a területre. Ez a terület a Sebes-Körös ártere volt, abban az időben még nem volt folyószabályozás, így a Körös vize szabadon járhatta be a földeket és áradás során létrehozott sok tavat, mocsarat, pangóvizet, morotvatavakat. Ez a terület nem volt alkalmas a földművelésre, az emberek halászatból és a vízimadarak vadászatából tartották fenn magukat.
Hogy halászni és vadászni tudjanak sokat kellett a nádasban bolyonganiuk, ahol a nádi farkas (a toportyán) tanyája volt. Ez a két különböző vadász, az ember és a farkas nem nézték jó szemmel a másik vadászatát. Hol az ember támadta meg a farkast, hol a farkas kergette ki az embereket a nádasból. Amikor őseink vadászni mentek, a nádas közelében először mindig hallgatóztak, hogy nem morog e valahol a farkas. Így sokat kérdezgették egymástól, ha morgást hallottak, hogy „hó(l) morog”? Mindig figyelniük kellett, hogy a farkas nehogy meglepje őket váratlanul. A farkas támadás előtt mindig morgott, ez időt adott a halászoknak, vadászoknak, hogy felkészüljenek a veszélyre, vagy inkább elhagyják a vetélytársuk vadászterületét, ha kevesen voltak. A nádast ezért morgónak is hívták. A falu neve később ebből alakult ki homoroggá. S a „Magyar” előnevet utána kapta, mert itt csak magyarok éltek, ugyanis a környező településeken sok volt a román és a cigány betelepülő. Így lett végül Magyarhomorog.