Kicsit félve szerveztem az idei szüreti felvonulást mivel, a tavalyit a felénél elmosta az eső. Az előre jelzések mostani napra is esőt jósoltak, de szerencsére nem így lett. A vártnál sokkal több fogatos fogadta el meghívásunkat. A helyiek mellett jöttek Komádiból, Körösszakálból is. A Március Telepen a gyülekezés helyén feldíszítettük a szekereket, hintókat, lovakat az Idősek Otthon lakói által készített papírdíszekkel, majd a csikósok vezetésével elindult a menet a szokásos útvonalon. Négy megálló volt, ahol az Őszi Csalogató Néptánccsoport, a Kék Naplemente Népdalkör és a Komádiból érkezett Bihari Néptánccsoport szórakoztatta a közönséget. Minden megállónál nagy sikere volt a fellépőknek. A felvonulás végén az Önkormányzat vendégül látott minden fellépőt, fogatost, polgárőrt és minden segítőt, ezzel köszönve meg a jelenlétüket, segítségüket.
A jó hangulat itt még nemért véget, folytatódott este a bálba, ami 7 órakor kezdődött, de már 8 órakor kitehettük volna a telt ház táblát. Itt is nemcsak helyi lakosok voltak, hanem a környező településekről is jöttek szórakozni vágyó fiatalok, idősek. Utólag elmondhatom, hogy egy nagyon jó hangulatú, fergeteges buli volt, ami köszönhető zenészünknek, Bokor Gyulának is.
Edith