Közeleg az iskolai nyári szünet

A közel 10 hónapos szorgalmi időszak után lassan „kitör” a nyári szünet.

A diákok életében az egyik legboldogabb esemény…

A menetrend-szerinti kötöttségek (iskola, tanulás, különórák, délutáni elfoglaltságok) után jön a szünidei szabadság, a pihenés, a hosszabb alvás, a kötetlenebb élet.

Megélénkül a délelőtti forgalom is, hiszen egyre több gyermek mozog a közutakon. Kerékpárral, gyalog vagy utasként mozognak, megjelennek játszótéren, sportlétesítmények, strandok, kirándulóhelyek közelében, bevásárló központokban…

A nagy szabadság sokszor szabadossá, figyelmetlenebbé teszi a nebulót. Sokan  – főleg a szünet első napjaiban – nem tudnak mint kezdeni a szabadidejükkel.

Veszélyforrás lehet, ha a szülők – akik még ilyenkor is dolgoznak -, egyedül hagyják a gyermekeket.

A szülők felelőssége „megnő”, mert gondoskodni kell az esetleg egyedül maradt gyermekről, vagy gyermekekről.
Hasznos lehet, ha az esti beszélgetésben „eligazítjuk” a gyermekeket, megbeszéljük a másnapi programot, kikérdezzük, hogy mit tervez a következő napra.
Mi mindenre figyeljen, milyen feladatot kap esetleg, kell-e valakinek segíteni (mamának, kistestvérnek), bevásárolni. Hová megy, hol és mivel fog közlekedni, kikkel fog találkozni, barátkozni. Jó, ha másnap ezeket visszakérdezzük.

Legyen valamilyen rend, rendszeresség a szünetben is. Hívjuk fel a figyelmet az esetleges veszélyekre.

Ma már – a mobil telefonok világában – a gyermek és szülő közötti kommunikáció nagy segítség, és jó ellenőrzési lehetőség.

Egyre több gyermek jelenik meg gyalogosan vagy kerékpárosként  a közutakon. Vigyázzunk rájuk!